Amikor még élt a kisvasút

Kecskemét - Kiskunmajsa, 2009. november 16. -- November közepén járunk, Kecskeméten, a kisvasút végállomásán, durván egy hónappal a gyászos december 13-i nap előtt. A külső szemlélő számára semmi jel nem utal arra, hogy a kisvasút az utolsó heteit, napjait éli. Meglepően nagy a sürgés-forgás, takarítók mossák fel a hamarosan Kiskunmajára induló vonat utasterét, majd szenet pakolnak, hogy legyen mivel fűteni a kocsikat.

Mi, utasok, pedig beszélgetünk, a legfőbb témát természetesen a vasútvonalak bezárása adja, de az is nagy talány számunkra, hogy vajon miért két kocsival fog a vonat közlekedni. Közben negyedóra késéssel befut a kiskőrösi vonat. A mozdonyt gyorsan leakasztják, majd beáll az üzemanyagkúthoz tankolni. Egy középkorú úr a kisvasút megmentéséért aláírásokat gyűjt, és minden utast megpróbál még indulás előtt elérni. Sok ideje nincs, mert hamarosan menesztik vonatunkat, és az utasok többsége már a meleg vasúti kocsikban tartózkodik. Még néhányan aláírjuk az ívet majd közel fél órás késéssel és tíz utassal végre elindulunk.

 © Balázs Zsolt

a mozdonyt gyorsan leakasztják, amely beáll az üzemanyagkúthoz...

 © Balázs Zsolt

a laza menetrend miatt behozható...

A vonaton a jegykezelő megnyugtat, hogy itt a majsai vonalon a laza menetrend miatt még ez a nagy késés is behozható. Kényelmesen elhelyezkedek, és élvezem az utastér kellemes melegét, az ablakon beszűrődő novemberi napsütés halovány pislákolását. Nagy nyugalmamból a mögöttem ülő úr udvariasan hangjára riadok fel, aki bemutatkozás után egy kozmetikai katalógust mutat és megkérdi, hogy nem szeretnék-e belőle rendelni. Jót mulatok magamban, és visszautasítom az összes akciós ajánlatot. Kiderül róla, hogy itt a környék tanyáinak egyikén lakik, és egy kis fizetés-kiegészítésként foglalkozik ezen termékek árusításával. Hamar témát váltunk, és inkább a tanyasi életről, no meg a kisvasútról kezdünk el beszélgetni.

Majd jön a jegykezelő, akitől megveszem jegyemet és megtudom tőle, hogy egy népesebb csoport miatt közlekedünk két kocsival. Ők a délelőtti vonattal érkeztek Bugacra, és most mennek majd hazafelé. Később szépen rendbe teszi a ruházatát, fehér inget vesz fel, majd nyakkendőt, amelyet segítek neki megkötni. Kiderül, hogy vasúti vezetőkből áll a csoport, és nekik szól a szinte ünnepi megjelenés. A táska aljáról még a kis zöld műanyag tárcsa is előkerül, amelyet a gyári műanyag fóliából is ki kell még bontani. Később egy utasnak segít a leszállásban, aki mindenhova viszi magával a kerékpárját. A hűséges járművel itt a tanyavilágban és bent a nagyváros Kecskeméten is olcsón és gyorsan tud ügyet intézni.

 © Balázs Zsolt

ablakon beszűrődő novemberi napsütés...

 © Balázs Zsolt

a hűséges járművel itt a tanyavilágban...

A kályha folyamatosan ontja a meleget, már szinte kánikula van a kocsiban, ezért többször is le kell engedjük az ablakokat, hogy felfrissítsük a benti levegőt. Nem csak a mi kocsinkat, hanem a VIP-vendégek kocsiját is melegen kell tartani, ezért oda is átmegy a jegykezelő, jó alaposan megrakja azt a kályhát is. Közben tempósan zötyögünk és ennek köszönhetően Bugacra szinte menetrend szerinti időben érkezünk. Itt ketten leszállnak még, és ezzel négyre apad a vonaton utazók száma. Utána már Bugac felső jön, ahol legalább kéttucatnyival megnő majd ez a szám. Néhány perc és meg is érkezünk, de nemhogy csoport, de egy kósza utas sem vár a vonatra az állomáson.

Kicsit körbenézünk, de semmi mozgást nem tapasztalunk, ezért a mozdonyvezető és a jegykezelő, kezükben a modern technikával, a szolgálati mobiltelefonnal nagy nyomozásba kezdenek. Mi utasok pedig leszállunk, és egy kicsit körbenézünk az állomáson. Nyugalmat árasztó nagy csend honol, tökéletes ellentéte a kisvasút napján tapasztalt forgatagnak. Sétálgatunk, fényképezünk, majd jó tíz perc után kiderül, hogy a csoport a következő megállóban vár minket. Már meg sem kérdem, hogy behozható-e ez az újabb tíz perces késés…

 © Balázs Zsolt

nyugalmat árasztó nagy csend honol...

 © Balázs Zsolt

kezükben a modern technikával, a szolgálati mobiltelefonnal...

 © Balázs Zsolt

hamar befészkelik magukat a hátsó különkocsiba...

Móricgáton már valóban ott várja a csoport a vonatot. Hamar befészkelik magukat a hátsó különkocsiba, és nekivágunk a még előttünk álló maradék húsz kilométernek. A VIP utasoknak köszönhetően a kiskunmajsai csatlakozásunk sem forog veszélyben, hiszen ki az a forgalmista, aki meneszti a vonatot, miközben a főnökei néhány perc múlva azzal a járattal szeretnének tovább utazni? A további utunk simán zajlik, beszélgetünk a jegykezelővel, aki az előkerült kis tárcsáját használatba is vette, és minden megállóban, már azzal int szabad jelzést a mozdonyvezetőnek. Talán néhány év múlva ereklye válik majd belőle, és használója büszkén meséli, hogy egykor a Kecskeméti Kisvasúton teljesített szolgálatot – igaz, összesen egyszer!

 © Balázs Zsolt

egykor a Kecskeméti Kisvasúton teljesített szolgálatot...

Közben szép lassan sötétedik. A kezdetben szép szelíden fodrozódó felhők már sötéten, vészjóslón néztek le ránk és vonatunkra. Beszélgetésünk témájához igazán megfelelő díszletet adtak. A téma ugyanis a kisvasút jövője volt… Annak a kisvasútnak, amely érinti a Kiskunsági Nemzeti Parkot, Bugacot, és a kisvasút napján százakat vonz ide. Többek közt azon a tanyavilágon megy keresztül, amelyet hungarikumnak szeretnének egyszer majd valamikor nyilvánítani. Először inkább ezt a tanyasi életformát kellene megmenteni, mert manapság egyáltalán nem nevezhető vonzónak, amikor a vonat ablakából tucat számra elhagyott és összedőlt épület látni. Itt a kisvasút már csak idegenforgalmi látványosság lehetne, együtt a csárdával, a szürke marhákkal, a csikósokkal, a gémes kúttal és még számtalan pusztai látványossággal. Csúnya szóval élve ezt a vidéket is jobban el kellene adni, nagyobb idegenforgalma által talán több lehetőséghez jutna és akkor a kisvasutat talán újra fel lehetne éleszteni.

Szank apró állomására már két-három perccel hamarabb érünk, így ott egy röpke kis pihenő is belefér, mielőtt az utolsó szakasznak nekivágnánk. Végül pontosan érkezünk Kiskunmajsára. Így utólag tényleg felesleges volt az aggodalom, hogy nem érjük el a csatlakozást. Az átszállás után ugyanabban a kocsiban folytatom az utamat a kisvasúti különkocsit megtöltő vasutasokkal, így van módomban remek vasúttal kapcsolatos sztorikat hallgatnom. Kiskunfélegyházán leszálltak a vonatról, és egyedül folytattam az utazást, de velem voltak a kisvasútról készített fényképek az élmény és a halvány remény, hogy egyszer majd nem úgy kell majd erre a napra gondolnom, mint az utolsó utazásom a Kecskeméti Kisvasúton.

© Balázs Zsolt

idegenforgalmi látványosság lehetne, együtt a csárdával, a szürke marhákkal...

 © Balázs Zsolt

egy röpke kis pihenő is belefér...

 © Balázs Zsolt

felesleges volt az aggodalom, hogy nem érjük el a csatlakozást...

Témakör: