Dízelszörnyek helyett

Veresegyház, 2014. július 24. -- A MÁV 71-es számú Budapest - Veresegyház - Vác vasútvonalán nem járnak dízelszörnyek, sem színpompás magánvasutak, de mivel teherforgalom sincs, a vasútbarátok egyetlen kisebbfajta faszállító vonatnak sem örülhetnek. Ez egy HÉV-vonal, vagyis helyi érdekű, ami a forgalmát tekintve semmiben sem különbözik az utasok által HÉV-ként ismert szentendrei vagy gödöllői elővárosi vonalaktól.

A veresi vonal korábbi villamos felsővezetéke a II. világháborúban elpusztult, ezt követően a vonatokat 375-ös gőzmozdonyok, majd M44-es dízelek húzták. A dízel-korszak végén "Hámános" Csörgők jártak ingaszerelvényekkel, amelyeket a vonal 1999-es újravillamosítása után néhány hónapig Szilik váltottak. Hamar kiderült, hogy a rossz állapotú pályát a nehéz villamos mozdonyok csak még jobban tönkreteszik, ezért a vonalra 1999 májusától a könnyebb Hernyók, vagyis az egykori Ganz BDVmot sorozatjelű villamos motorvonatai kerültek.

© Barta Endre

ez egy HÉV-vonal, vagyis helyi érdekű

© Barta Endre

a nehéz villamos mozdonyok csak még jobban tönkreteszik

Az egyvágányú, nem túl jó állapotú pályán a MÁV-START a lehetőségei határán teljesít, az óránkénti személyvonatok között csúcsidőben még gyorsított vonatokat is indít. A vasút az időnként előforduló késések ellenére népszerű, a zsúfolt közutak megfelelő versenytársa. Egészen az utóbbi évekig a Hernyóknak nem volt alternatívája, a járművek egyhangúságot leginkább a kocsik oldalán megjelent színpompás graffitik oldották. A jobb karbantartásnak, a hatékonyabb őrzésnek és persze a fiatalok vékonyodó pénztárcájának köszönhetően a graffiti mostanra lényegében eltűnt. A vonalon időközben a svájci FLIRT-ök képében megjelentek a Hernyók utódai, amelyek egyelőre csak hétvégi helyettesek, de hamarosan teljesen kiszorítják a korosodó motorvonatokat.

A MÁV-START a már meglévő 60 FLIRT mellé további 42 motorvonatot rendelt, amelyből kettő már meg is érkezett Magyarországra. Az összes új FLIRT üzembe helyezése után a Budapest-környéki Hernyók Miskolcra kerülnek, ahol a jelenleg három-négy kocsival szaladgáló füzesabonyi, nyíregyházi és hidasnémeti Szilis személyvonatokat váltják fel. A veresegyházi vonalon a FLIRT-ök nem csak az utastér komfortjával hoznak jelentős javulást, de a sok megállóhely miatt a jó gyorsítóképességüket is ki lehet majd használni.

© Barta Endre

az óránkénti személyvonatok között csúcsidőben még gyorsított vonatok is

© Barta Endre

a Budapest-környéki Hernyók Miskolcra kerülnek