Édelvejsz, a minőségi

Huszt (Kárpátalja), 2005. augusztus 13. -- Minden viszonylagos... Kiváló példa erre az Ukrán Vasutak emelt komfortfokozatú szolgáltatása. Az utast a fapados kocsik helyett párnázott ülések fogadják, a kedvező menetidő pedig abból adódik, hogy nem kell órákat várni a csatlakozásra.

© Barta Endre

a hagyományos D1-es motorvonat utastere - ehhez képest bármi emelt szint

Az 1,2 millió lakosú Kárpátalja székhelye a 116 ezres Ungvár. Fekvése egyáltalán nem nevezhető központinak, a szlovák határ melletti város a megye távolabbi részéből csak nehezen érhető el. Vasúti megközelítése pedig különösen körülményes. A távolsági vasúti közlekedés itt napi egy, legfeljebb két pár vonatot jelent a birodalom nagyobb városaiba, Lembergbe és Kijevbe. A napi ügyek intézésére az itt elővárosinak nevezett személyvonatokat lehet igénybe venni.

Kárpátalján gyakorlatilag három vasútvonal működik. Elővárosi vonatok ebből kettőn, Munkács illetve Hajasd felől járnak közvetlenül Ungvárra. A Beregszászt, Nagyszőlőst, Husztot és további kisebb-nagyobb településeket felfűző Tisza-völgyi vasútvonal elővárosi vonatai csak Bátyúig közlekednek, ahonnan csak hosszú várakozás után lehet a megyeszékhely felé továbbutazni. Közvetlen kapcsolatot csak a távolsági vonatok adnak. Az Aknaszlatináról Lembergbe közlekedő távolsági vonat este ér Ungvárra, párja hajnalban indul vissza, ügyintézésre így teljesen alkalmatlan. De szerencsére itt vannak ezek az "emelt komfortfokozatú" járatok, amelyek a párnázott üléseivel, kedvező menetidejével valóban kiemelkednek a helyi vonatok közül.

© Barta Endre

az emelt komfortfokozathoz egyedi megjelenés is dukál

© Barta Endre

Едельвейс - hangzása nem túl oroszos, már ha sikerül kibetűzni

Kárpátalja Tisza-völgyi mellékvonalán két pár emelt komfortfokozatú járat közlekedik. A külső megjelenésében is különleges, Édelvejsz (havasi gyopár) nevű motorvonat kora hajnalban indul Técsőről, és iskolakezdésre érkezik Ungvárra. Onnan kisebb pihenő után fordul vissza, napközben tesz egy Ungvár - Huszt - Ungvár fordulót, majd késő este visszaindul Técsőre.

Az Édelvejsz utasai között többségben lehetnek a magyar nemzetiségűek, de nem ez a járat egyetlen magyar vonatkozása. A D1-es sorozatú motorvonatokat a budapesti Ganz-MÁVAG 1963 és 1982 között szállította a Szovjet Vasutak részére, a maga idejében ez volt a világ legnagyobb darabszámban gyártott motorvonata. Kiváló műszaki színvonalát bizonyítja, hogy a vonatok egy része mind a mai napig közlekedik, az utastér kialakításán azonban maguk a Ganz-MÁVAG dolgozói is megdöbbentek. A MÁV-nál a 3. osztály az 1960-as évek végén megszűnt, miközben a "jólétben élő" Szovjetunió vasútja a járműveket fapados kivitelben rendelte. Ehhez képest már nem olyan nehéz emelt komfortú szolgáltatást nyújtani. Csak ez nehogy a MÁV-nak is eszébe jusson...

© Barta Endre

napközben tesz egy Ungvár - Huszt - Ungvár fordulót

© Barta Endre

a világ legnagyobb darabszámban gyártott motorvonata

UPDATE! Az Édelvejsz motorvonatot a 2008-as és a 2010-es utunk során már nem láttuk, de a 2005-ös képeken látható kék-zöld-bézs színű dizájn akkorra már biztosan eltűnt. A motorvonat későbbi képeken az ukrán D1-esek hagyományos kék-szürke színeiben pompázott. A kárpátaljaiak nagy bánatára az emelt komfortfokozatú szolgáltatás 2011-ben megszűnt. A megszűnés okául az Ukrán Vasút a vonat állítólagos gyenge kihasználtságát és Kárpátalja rossz gazdasági helyzetét nevezte meg.