Piroska és a Bagoly

Privigye - Nyitrabánya (Szlovákia), 2013. február 16. -- Talán sosem jutottam volna el Privigyébe (ma Prievidza), ha nem szerzek tudomást egy vasúti jubileumról. Pedig a közép-szlovákiai, közel ötvenezer lelkes város megér egy látogatást, s ha már az idegen arra téved, feltétlenül fel kell keresnie a közigazgatásilag hozzá tartozó Bajmóc (Bojnice) pompás megjelenésű, teljes épségben álló mesebeli várkastélyát.

© Tasnádi Tamás 

 A bajmóci várat Pálffy János építette át az 1800-as évek végén egy Loire menti kastély mintájára. Jól sikerült, ma Szlovákia egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja.

A Privigyébe vezető első vaspálya megnyitására 1896. április 18-án került sor. A helyi érdekű társaság vonalának kiinduló állomása Nagybélic (Veľké Bielice) volt, ahol a Tótmegyerről (Palárikovo) érkező államvasúthoz csatlakozott. Privigye tizenhárom esztendeig volt a szárnyvonal végpontja, mígnem 1909. október 31-én birtokba vehette a nagyérdemű az egykori aranybányász községig, Németprónáig (Nitrianske Pravno) húzódó folytatást. A Nagybélic-privigyei hév. rt. immár 39,3 km hosszúságú vonalán a forgalmat a MÁV szervezte. A Felső-Nyitra völgyi városka pályaudvarán nem sokkal később ismét ünnepségre gyülekeztek, mégpedig a jelen írás tárgyát képező vonal megnyitójára.

A XX. század elején Magyarország északnyugati részén nem üzemelt olyan szénbánya, amely a térség igényeit ki tudta volna elégíteni, a Nógrád megyei lelőhelyek ugyanis a nagy kerülővel járó vasúti szállítás miatt nem jöhettek szóba. A Bánhidán felszínre hozott fekete arany ugyan előnyös útvonalhoz jutott a Komárom – Érsekújvár vaspálya megnyitásával, azonban a felhasználók továbbra is inkább a Sziléziából hozott szenet részesítették előnyben. A termelés élénkítése céljából 1910-ben megkezdődött Nyitrabányán is a bányászat, ahol a szakemberek a fúrások alapján jelentős készlet jelenlétét sejtették. A MÁV-nál megtartott próbatüzelések a szén kiváló minőségét bizonyították, ami alkalmassá tette az adott körzet hazai ellátásának biztosítására. Ehhez már csak egyvalami hiányzott, mégpedig a megbízható és nagy áteresztőképességű szállítási lehetőség, vagyis a vasút. Fontossága és várható jövedelmezősége miatt a Parlamentben az odavezető vaspálya állami beruházásként történő megépítéséről, egyúttal a már üzemben levő, Nagybélic és Németpróna közötti helyiérdekű vasút államosításáról született döntés.

A síneket a Handlovka patak kanyargós völgyében vezették Nyitrabányára, a legnagyobb emelkedő 14‰, a legkisebb ívsugár 275 méter lett. A pályatestbe használt 31,125 kg-os síneket, valamint új kitérőket és talpfákat építettek be. A 19,5 km-es vonalon egy közbenső (Hársas-Nyitratormás) állomás létesült. Nem sokkal a végállomás előtt egy 133 méteres alagút után épült fel a Handlovka patak völgyét átívelő 200 méteres, hat pilléren nyugvó pompás viadukt.

A vasút megnyitására 1913. február 15-én került sor. A MÁV a bányavidék jobb kiszolgálása érdekében a sínpárt tovább kívánta vezetni a ruttkai fővonalon fekvő Felsőtubnya (Horná Štubňa) állomásig. A tervek el is készültek, ám az első világháború kitörése, majd a trianoni békediktátum életbe lépése miatt a bonyolult, hegyvidéki vonalvezetésű, műtárgyakban gazdag pályát már az új gazda, Csehszlovákia államvasútja, a ČSD valósította meg 1931-re. 1992-től a bekövetkezett politikai változások miatt a terület a Szlovák Köztársasághoz tartozik, a vonal forgalmát a ŽSSK szervezi.

© Tasnádi Tamás

A privigyei vontatási telepen fellépő műkedvelő együttes gyönyörű énekekkel és havasi kürthöz hasonló hangszerük különleges hangzásával ajándékozta meg a publikumot.

A térség az 1970-es évekre Csehszlovákia egyik legnagyobb bányaközpontjává nőtte ki magát. A korábban meghatározó jellegű iparág – a kelet-európai trendnek megfelelően – mára visszaszorult, ám a körzetben három helyen, a Privigye melletti Cégelyen (Cigel’), Nyitrabányán és Nyitranovákon (Nováky) napjainkban is folyamatos a termelés. A felszínre hozott lignit elszállításában természetesen a vasút is részt vesz.

A Privigye – Németpróna vonalszakasz 2012. decemberi bezárása óta Privigye gyakorlatilag fejállomásként működik, mivel a megmaradt két üzemelő vaspálya az állomás ugyanazon végénél csatlakozik be. A személyforgalmat javarészt korszerűsített szóló-, illetve iker-motorkocsikkal bonyolítják le, az általában Érsekújvárra, valamint onnan közlekedő távolsági vonatokon pedig 750-es sorozatú Búvárokat láthatunk. Szerencsés esetben tehervonatokkal is találkozhatunk a vonalon, melyeket a ŽSSK Cargo kissé szakadt megjelenésű Bardotkái cibálnak. 

A 2013. február 16.-ikai százéves évforduló eseményei három helyszínen zajlottak. Privigyén a felvételi épület egy igen szűk helyiségében kis vasúttörténeti és modellkiállítást tekinthetett meg a nagyérdemű. Szemben, a vontatási telep nyílt napot tartott, minek hatására az a civilek szabad prédájává lett. A gyermekek nagy örömére több mozdonyra fel lehetett menni, a nagyobb gyermekek – más néven nevezve vasútfotósok – még nagyobb örömére pedig az egyébként zárt világban szabadon lehetett kattogtatni a fotóapparátot.

 © Tasnádi Tamás

© Tasnádi Tamás

 A vontatási telep tárt kapukkal várta az érdeklődőket, ahol a vasútfotósok a kissé szegényes felhozatal ellenére érdekes képekkel lephették meg önmagukat.

Nyitrabánya egykori rangjához méltó, nagyvonalú indóházában gyermekrajz-kiállítást rendeztek, a vasúti témájú tárlatot másnapra a bányászok művelődési házába költöztették. Sajnos ünnep ide vagy oda, az állomás előtti kicsiny teret elfelejtették megtakarítani, így a városból érkezők kénytelenek voltak bokáig tapicskolni a vizes, csatakos hólében. Ez azonban láthatólag senkit nem zavart, talán azért, mert az épületben a figyelmes szervezők hagymás zsíros kenyérrel és forró teával kínálták a megjelenteket. Természetesen mindkét helyen volt hivatalos aktus is beszédekkel, folklór előadás és lehetett vasutas témájú könyveket, képeslapokat és egyéb csecsebecséket vásárolni.

A harmadik helyszín, s egyben a nap fénypontja a Privigyei Gőzmozdony Társaság (Prievidzský Parostrojný Spolok = PPS) szevezésében közlekedő gőzvontatású különvonat volt. A három, autentikus módon használtas megjelenésű kocsi elé az egyesület „házi gőzösét”, a 464.001-et fogták, az Ušatá, azaz Bagoly becenévvel is illetett jármű két fordulót teljesített a 100 éves vonalon. A meneteket a szlovák előírásoknak megfelelően egy tűzoltóvonat követte, melyet szintén muzeális jármű, a T444 0055 (az eredeti mélyvörös színe alapján Karkulka, azaz Piroska) továbbított.

Szerencsére északi szomszédaink megadják a módját az ehhez hasonló jubileumok megünneplésének. Igaz, az ismertetésekben néha elmismásolják az 1920 előtt történteket, de mi akkor is tudjuk, hogy e vasutak históriája a magyar vasúttörténelem részét képezi. Remélem, a jövőben mind több hasonló hazai eseményről is alkalmunk lesz tudósítani, a Privigye – Nyitrabánya vonalnak pedig minden jót kívánunk a következő száz esztendőre!

© Tasnádi Tamás

Érdeklődők gyűrűjében, fotóapparátok kereszttüzében indul a Bagoly rövid útjára a privigyei MÁV-HÉV II. osztályú típusterv szerinti indóház elől.

 © Tasnádi Tamás

A párás idő nem igazán kedvezett a vasútfotósoknak, akiknek az adott némi örömre okot, hogy legalább a köd feloszlott. A képen a vonat Nyitratormás (Chrenovec) állomást hagyja el.

© Tasnádi Tamás

Az attraktív viadukton lassújel van, ezért a vonatok lassan, méltóságteljesen haladnak át rajta. Jó hír, hogy a százéves műtárgy karbantartására a közelmúltban pályázatot írtak ki.

© Tasnádi Tamás

Bár nem valószínű, hogy a párás, csatakos időben a gőzmozdony tűzvészt okozott volna, a szabály az szabály: T444 0055 a kötelező tűzoltóvonattal Nyitrabányán.

© Tasnádi Tamás

Témakör: