Utolsó óra, utolsó nap

Hódmezővásárhely - Makó, 2009. december 12. -- Hát... Elérkezett a nap, melytől annyira rettegtünk: a vonalak bezárnak, nincs visszaút már. Utolsó napi utam először a Hódmezővásárhely - Makó vonalra vezetett, hiszem csak ezen nem jártam a huszonnégyből. Reggel indultam neki a klotildligeti állomásról. Bár a Nyugatiból indultam tovább, mégis leszálltam Újpesten, hogy jegyet vegyek. Innen metróztam a Nyugatiba, ahol felszálltam a reggeli Szabolcs IC-re. Nem volt esemény-mentes az út: egy emberke például egy nagy dobozos TV-t szállított a folyosón, jelentősen megnehezítve ezzel a közlekedést. Szolnokon negyed órám volt átszállni, ez alatt vettem pár pogácsát a váróban, majd felszálltam a Hódmezővásárhelyig közlekedő Usgyira.

© Barta Endre

Elültem magamat az Usgyiban, nem való ez ilyen hosszú utakra! (illusztráció)

© Barta Endre

A bezárt Hódmezővásárhely - Makó vonalon egykor még közvetlen budapesti gyorsvonat is járt, éppen Mártélyon áll... (illusztráció)

Szentesig ismerős tájakon haladtam, bele-beleolvastam közben a kora-középkori Európa történetébe, avagy langobárdok és osztrogótok rulez! Vizsgák már kevésbé rulez. Szajol és Tiszatenyő nagyvárosias állomásai után Kengyel következett, ahol a nyáron felszedték a vágányokat. Bagimajornál lecsúsztam a szélmalomról. Csak úgy suhantunk az alföldi tájon. Szentes után ismeretlen vizekre eveztem, avagy sínekre vonatoztam. Szegvár elég romos állomásának ablakában karácsonyi világítás villogott. Ekkorra már eléggé elültem magamat az Usgyiban, nem nagyon való ez ilyen hosszú utakra! Az egyhangú alföldi tájon döcögtünk Mindszentig. Itt egy régi állomásépület van, melyet kibővítettek valamikor a Kádár-érában. A vonalon a legszebb állomás a mártélyi, ezt valamikor a 90-es években eredeti formájában újították helyre.

Kisvártatva az érdekes (és hosszú) nevű Hódmezővásárhelyi Népkert megállóhelyre érkeztünk, ahol csatlakoztunk a Szeged - Békéscsaba vonalhoz, és annak vágányain haladtunk be Hódmezővásárhelyre, alig néhány utassal. Itt a vonalak halálhírére idecsődült tv-stábok várták vonatunkat. Meg is interjúvoltak engem, be is kerültem a híradóba, azóta emlegeti mindenki. Celeb lettem, ments ki innen! Itt volt egy kevés időm, addig fényképeztem, bejártam az állomásépületet (tiszta retró!) és vettem pár jegyet emlékbe. Lassan elérkezett az indulási idő, felszálltam hát a kis Bz-re. Kisvártatva indultunk is. A TV-stábokat az állomáson hagytuk, a vonattal csak egy újságíró tartott. Első megállónk Hódmezővásárhely-Ipartelepek volt, ami arról híres, hogy az ország leghosszabb nevű vasúti megállóhelye volt. Amúgy jócskán túlméretezték a peronhosszt ezen a semmi közepén lévő megállóhelyen. Itt is van egy helyi „ojjektum” ami ráadásul nagyobb is, mint a kocsordi. Valami mezőgazdasági vagy ipari létesítmény lehet a nagy, ablaktalan betonmonstrum.

© Vekker András

A vonalak halálhírére idecsődült tv-stábok várták... be is kerültem a híradóba...

© Balázs Zsolt

helyi „ojjektum” ami ráadásul nagyobb is, mint a kocsordi... (illusztráció)

© Garamvölgyi Ádám

A nagy alföldi pusztaságban döcögtünk tova... (illusztráció)

Innen a nagy alföldi pusztaságban döcögtünk tova. Következő megállónk Gorzsa volt, a semmi közepén. Egy nagy, falazott esőbeállója van, melyről leverték a névfeliratot. Az utolsó „Hódmezőn” belüli megálló, Szikáncs jelentős utasforgalmat bonyolít. Valamikor állomás lehetett. Van neki egy szolgálati lakása meg egy pici, üres felvételi épülete, de névtáblája nincs. Utána szorgosan építették felettünk az autópályát. Mert az köll. A vasút nem. A vonal egyetlen közbenső települése Földeák, mely rendkívül aranyos emeletes állomásépülettel és működő állomással rendelkezik. A sínek kerítéssel vannak elválasztva a párhuzamos takaros utcától.

© Garamvölgyi Ádám

Földeák... (illusztráció)

© Vekker András

Földeák, mely rendkívül aranyos emeletes állomásépülettel rendelkezik...

© Balázs Zsolt

Építették felettünk az autópályát. Mert az köll. A vasút nem... (illusztráció)

Makó-Újváros szintén „élő” állomásáig még hosszú dic-döc a semmi közepén (amúgy nem is mentünk olyan hú de lassan). Újvároson szép tekerős sorompók vannak. A megtévesztően hasonló nevű Makó-Újvásártér kihalt táblás megállója (van ott egy őrház meg egy bádogbódé esőbeállónak) után Makó-elágazáson rátértünk az Újszeged - Kétegyháza vonalra, és innen a Maros töltésén haladtunk Makó állomásáig. Az épület itt is szocreál, a mozaikkal burkolt várótermek egy része zárva van, de a pénztár is szünetelt hétvégén. Pad sincs a váróban. A hátsó vágányokon leharcolt egykori postakocsik várakoznak arra, hogy egyszer majd permetezővonatot csináljanak belőlük.

Körbe egerésztem az állomást, majd lassan elérkezett a visszaindulás ideje. Előbb még keresztezett az Újszeged-Békéscsaba vonal két Bzmot + Bzx összeállítású vonata, majd mi is indultunk. Megvettem a jegyem egészen Lajosmizséig. Vissza az egyre szürkülő tájban hasítottunk a síneken. Egy idős bácsi mesélt a vasút múltjáról. A peronon közben egyre gyűltek a kerékpárok. Lassan visszaértünk Vásárhelyre, a mi kis vonatunk visszaindult Makóra, és kisvártatva megjött a Szegedre közlekedő vonat is, mely egy Usgyiból állt. Sokan voltunk, nekem már csak a WC mellett jutott hely. Eddigre már besötétedett.

© Vekker András

várakoznak arra, hogy egyszer majd permetezővonatot csináljanak belőlük...

© Vekker András

szocreál, a mozaikkal burkolt várótermek egy része zárva van...